A Revolut vezetőjével interjúztunk a Szigeten

A Sziget Fesztiválon beszélgetettünk Maria Lukash-sal, a Revolut közép-kelet-európai régiójáért felelős vezetőjével, erről az interjúról mesél Siklós Bence a Fintech Világában is. Az interjúban szó esett a neobank stratégiájáról, a magyar piac jelentőségéről, valamint arról, hogy a Revolut hogyan tervezi levetkőzni az „utazókártya” imázst, és elsődleges pénzügyi szolgáltatóvá válni hazánkban.

A Revolut ma már több mint 60 millió felhasználóval rendelkezik világszerte, és néhány éven belül 100 millióra szeretné növelni ügyfélszámát. Magyarország ebből kiemelt szerepet kap: jelenleg közel 2 millió magyar ügyfél használja a szolgáltatást, és az elmúlt 1–2 évben tapasztalták a legnagyobb bővülést.

Karrier, pszichológia és fintech

Maria Lukash pályafutását az OTP Banknál kezdte marketing területen, majd a Google-nél szerzett tapasztalatokat. Pszichológia mesterdiplomáját szintén hasznosítja a munkájában, hiszen szerinte elengedhetetlen, hogy egy pénzügyi szolgáltató valóban a felhasználók szemszögéből lássa a világot. A Google-t elhagyva kézzelfoghatóbb termékfejlesztési kihívások után kutatott, ekkor érkezett a Revoluthoz. A cég termékfejlesztéseit saját maga is látta, hiszen 2018 óta felhasználója az alkalmazásnak.

Lukash elmondása szerint a Revolut termékfejlesztési filozófiája három pilléren nyugszik: adat, termék és problémamegoldás. Minden új funkció abból indul ki, hogy a felhasználók valódi igényeire adjon választ.

Magyar piac: már nem csak utazóknak

Az interjú egyik legfontosabb megállapítása, hogy a magyar felhasználók tranzakcióinak 75 százaléka már belföldön történik. Ez világosan mutatja, hogy a Revolut mára jóval több, mint egy praktikus kártya külföldi utazásokhoz. A növekedésben az előfizetéses szolgáltatások is szerepet játszanak, bár Lukash szerint a több bankszámlával rendelkező ügyfelek ritkán fizetnek több prémium csomagra.

A közép-kelet-európai régió kiemelten fontos a Revolut számára, különösen a valuták sokszínűsége miatt. Ennek részeként a fintech továbbra is tervezi magyarországi fiók megnyitását és a magyar IBAN bevezetését, ami Lukash szerint a bizalom erősítésének kulcslépése lehet.

A teljes adás az alábbi Spotify linken visszahallgatható.