Újabb botrány a Facebooknál

A Facebookot újabb adatkezelési botrány rázhatja meg: több jól értesült forrás is azt állítja az ügyészség nyomozóinak, hogy a közösségi oldal okostelefonokat (is) gyártó cégeknek adott el „tonnaszámra” felhasználói adatokat engedély nélkül. Ha lesz bizonyíték a bűncselekményre, ezúttal tényleg megütheti a bokáját a cég.

Adatkezelési ügyekben nem először, és bizonyosan nem is utoljára veszik elő Mark Zuckerberget, és a Facebookot. A promotions.hu a New York Times cikkére hivatkozva csütörtökön arról írt, hogy a szövetségi ügyészség bűnügyi vizsgálatot indított a közösségi oldal ügyében. Feltételezésük szerint a Facebook több száz millió felhasználójának adatait szolgáltatta ki legalább két – vele együttműködési megállapodásra lépett – gigacégnek, mely okostelefonokat és egyéb high-tech eszközöket gyárt. Erről két olyan személy számolt be az ügyészség nyomozóinak, akik természetesen nevük eltitkolását kérték. Minden bizonnyal belsős emberekről van szó, akik vagy a Facebooknak, vagy valamelyik partnercégnek dolgoznak.

Együttműködünk!

– Együttműködünk a nyomozókkal, többen tettek már vallomást az ügyben, s továbbra is minden kérdésükre válaszolunk – rögzítette közleményében a Facebook szóvivője a vádakra reagálva.

Nyílt titok, hogy a Facebook az elmúlt két évben mintegy százötven óriás vállalattal kötött olyan egyezséget, melynek révén a cégek Face-felhasználók adataiba nyernek betekintést. Köztük van a Sony, az Amazon, az Apple és a Microsoft is.

Teljes cikk