Tiltott erőfölény: másfél milliárd eurót fizet a Google

Két éven belül a harmadik, milliárdos büntetést kapja az Európai Bizottság versenyügyi szervétől a Google – a nemzetközösségi illetékes szerve ezúttal 1,49 milliárd euróra büntette a céget, amiért visszaélt erőfölényével az online hirdetési piacon.

Valamivel több mint két és fél évig tartó vizsgálati szakasz után újabb, jelentős összegű büntetést szabott ki az Európai Unió versenyügyi hivatala a Google-re. A szerdán bejelentett, 1,49 milliárd eurós bírság két éven belül a harmadik, milliárdos összegű büntetése a cégnek, a hivatalos indoklás szerint mindegyiket ugyanazért az uniós törvények által tiltott gyakorlatért, azaz erőfölénnyel való visszaélésért kapta az amerikai multi – tudósít róla a hwsw.hu.

Az EU 2016 nyarán azért indított vizsgálatot a keresőcég ellen, mert felmerült a gyanú, hogy az AdSense for Search kapcsán követett üzleti gyakorlat lehetővé tette a Google számára, hogy az online keresési hirdetések piacán védelmezze domináns pozícióját. A cég ezzel megakadályozhatta meglévő és potenciális versenytársait, beleértve más keresőszolgáltatókat és online hirdetési platformokat abban, hogy belépjenek és nőni tudjanak ezen a piacon – állt a vizsgálati anyagban.

Teljes cikk