PSD2 és az erős ügyfél-hitelesítés

A Gárdos Mosonyi Tomori ügyvédi iroda nem titkolt célja, hogy Magyarország első számú fintech ügyvédi irodája legyenek. Számos érv szól amellett, hogy jó úton haladnak efelé, szaktudásuk pedig megkérdőjelezhetetlen. Alább olvasható a Gárdos Péter és Szabó Dániel tollából született írás a PSD2 egyik hot topic témájáról, ami nem más, mint az erős ügyfél-hitelesítés. A téma kifejezetten releváns, hiszen először az angol felügyeket halasztotta el 18 hónappal a szeptember 14-i bevezetést, majd a Magyar Nemzeti Bank is bejelentette a 12 hónapos csúszás lehetőségét.

Az új uniós pénzforgalmi szabályok az elektronikus fizetések esetén főszabályként megkövetelik az erős ügyfél-hitelesítést (SCA).

Az erős ügyfél-hitelesítés esetén a hitelesítés a biológiai tulajdonság (a szolgáltatást igénybe vevő jellemzője), a birtoklás (csak a szolgáltatást igénybe vevő által birtokolt dolog) vagy az ismeret (csak a szolgáltatást igénybe vevő által ismert információ) kategóriák közül legalább két elem felhasználásával történik, melyek egymástól függetlenek annyiban, hogy az egyik feltörése nem befolyásolja a többi megbízhatóságát, és az eljárás kialakítása révén az azonosítási adatok bizalmassága biztosított.

Az Európai Bankfelügyelet (EBA) feladata volt – többek között – az erős ügyfél-hitelesítésre vonatkozó részletszabályok ún. szabályozástechnikai standardokként való elkészítése. Az EBA tervezetét az Európai Bizottság nem fogadta el. A Bizottság által módosított tervezet végül jelentős késéssel került közzétételre. A szabályozástechnikai standard ellenére a piac számára komoly nehézséget okoz annak eldöntése, hogy az egyes megoldások vajon megfelelnek-e az SCA követelményeknek.

A bizonytalanságok elhárítása érdekében az EBA 2019 júniusában véleményt tett közzé, amelyben azt tekintette át, hogy a már ismert piaci megoldások közül melyek felelnek meg a jogszabályi követelményeknek.

A szolgáltatást igénybe vevő jellemzője

ujjlenyomat szkennelés
✔️
hangfelismerés
✔️
vénafelismerés
✔️
kéz és arc geometria
✔️
retina és írisz szkennelés
✔️
gombnyomás dinamika
✔️
pulzusszám /más hasonló minta
✔️
eszköz tartásának szöge
✔️
kommunikációs protokollon továbbított információ
✖️
csúsztatási útvonal
✖️
Birtoklás
eszköz birtoklás az eszköz által küldött egyszeri jelszóval igazolva (pl. SMS, token generátor)
✔️
eszköz birtoklás az eszköz által generált aláírással igazolva (pl. token)
✔️
kártya vagy eszköz birtoklás külső eszközről szkennelt QR kóddal igazolva
✔️
applikáció vagy böngésző birtoklás eszköz kapcsolattal igazolva
✔️
kártya birtoklás kártyaolvasóval igazolva
✔️
kártya birtoklás dinamikus kártya biztonsági kóddal igazolva
✔️
eszközre telepített alkalmazás
✖️
kártya birtoklás a kártyára nyomtatott elemek alapján
✖️
kártya birtoklás nyomtatott elemek alapján igazolva
✖️
Ismeret
jelszó
✔️
PIN
✔️
ismeret alapú kérdések
✔️
passphrase
✔️
memorizált csúsztatási útvonal
✔️
e-mail cím vagy felhasználónév
✖️
kártyára nyomtatott kártyainformáció
✖️
eszköz által generált vagy eszközre küldött egyszeri jelszó
✖️

 

A témában Suppan Márton korábban beszélgetett már Gárdos Péterrel a Fintech Világa rádióműsorban.