Ázsiában terjeszkedik a Revolut

A sikeres tesztelés után a mai nappal hivatalosan is elindította Szingapúrban szolgáltatását a Revolut, melyet máris 30.000 előre feliratkozott ügyfél vesz igénybe. A fintech óriás tavaly nyitotta meg Szingapúrban az Ázsiai terjeszkedéssel foglalkozó irodáját, ahol a jelenlegi 20 főt számláló csapatot év végéig a háromszorosára tervezik bővíteni. A következő állomások a terjeszkedésben az Egyesült Államok és Kanada lesznek, ahol várhatóan már idén debütál a szolgáltatás, 2020 első negyedévében pedig a Japán felhasználók számára is elérhetővé válik az Európában rendkívül sikeres fintech vállalat. A terjeszkedéssel párhuzamosan újabb devizák bevezetését is tervezik, mint például az indiai rúpia vagy a malajziai ringitt, így ezeken is elérhetővé válik majd a tengerentúli pénzküldés – szinte középárfolyamon. A vállalat jelenlegi értékeltsége 1.7 millió dollár, amivel így a legértékesebb fintech cégek között szerepelnek.

Forrás: https://www.finextra.com/newsarticle/34631/revolut-goes-live-in-singapore

László Soma