Jelzálog 30 perc alatt? A fintechek azt mondják, igen

A Rocket Mortgage (by Quicken Loans), detroit-i székhelyű jelzáloghitelező bejelentése szerint a jövőben percek alatt fog feldolgozni egy jelzálog iránti kérelmet, majd mindössze egy hónap alatt le is zárja a kölcsönt.

A Lenda, – online jelzáloghitelező – azt állítja, hogy még ennél is gyorsabbá válik. A jelenlegi folyamat mindössze két hét a kérelem benyújtásától az elbírálás végéig. A végső cél pedig, hogy 30 perc alatt a legtöbb digitális folyamat végbemenjen. A 2014-ben indított Lenda 200 millió dollár értékű jelzálogot bocsátott ki eddig és 12 országban rendelkezik engedéllyel, ezt további 12-vel tervezi bővíteni az idei évben.

Jason van den Brand, a Lenda társalapítója és ügyvezető igazgatója szerint a jelzálogok a technológiai szempontból a sötét középkorban ragadtak. A nagy bankok a 70-es évek technológiájával dolgoznak, de hamarosan automatizálhatóak lesznek, mint a jelzálogpiaci folyamatok többi része. A Lenda több fintech-eket is követ, – köztük a Social Finance (SoFi) és a Roostify, – amelyeknek szintén célja a jelzálogpiaci folyamatok vásárlói élményének javítása.

A Lenda viszont arra törekszik, hogy a leggyorsabb legyen a piacon. Online jelzálog-folyamatot épített fel, amelynek első lépéseként le kell tölteni egy alkalmazást, melyben azonnal láthatóak az ügyfél hitelhez szükséges adatai, pillanatok alatt kiderül, hogy hitelképes-e. A hitelképesség vizsgálata automatizált, 30 másodpercen belül le is zajlik.
A dokumentáció pedig automatikusan letöltődik.

A Lenda lehetővé teszi, hogy a fogyasztó az applikációból jelentkezzen be a netbankjába, hogy megkapja a szükséges három hónapos számlakivonatot. (A nyilatkozatokat a Dropbox, a Box vagy a Google Drive fiókjából is letölthetik, majd feltölthetik Lenda-ra.)

A jövedelemellenőrzés és a munkaviszony ellenőrzése automatizált, ahol csak lehetséges. Előfordulhat viszont, hogy egyes munkáltatók nem osztják meg a foglalkoztatási adatokat a hitelezők által használt adatbázisokkal. Ilyen esetekben a foglalkoztatás ellenőrzése manuálisan történik.
A szoftver biztosítja, hogy a potenciális hitelfelvevő minősítése 45 másodpercen belül megtörténik, akkor is ha valamiért elutasításra kerül.

Forrás

Szilágyi Viktória