Itt van Kanada fintech periódusos rendszere

A CBInsights legutóbbi tanulmánya összeállította a kanadai fintech periódusos rendszert. A téma a mi érdeklődésünket is azonnal felkeltette, így elkészítettük a tanulmány magyar fordítását, valamint a július 13-án adásba kerülő Fintech Világa rádióműsorban is erről  volt szó:

A kanadai tech cégek periódusos rendszere

A kanadai tech cégek periódusos rendszere elnevezésű táblázat 150 kanadai székhelyű startup vállalkozást, befektetőt, exitet és IPO-t tartalmaz, valamint felhívja a figyelmet az olyan vállalkozásokra, mint pl.: a Shopify vagy a Real Matters.

A hétvégi Canada Day tiszteletére a CB Insights adatbázisát felhasználva összegyűjtöttük a 150 legfontosabb technológiai vállalatot, a legaktívabb kockázatitőke és vállalati befektetőket, valamint a kanadai magánvállalati tech-szektor legnagyobb exitjeit/felvásárlásait és egy táblázatba rendeztük.

Éves adatokat vizsgálva, 2017-ben a kockázati tőke által támogatott kanadai vállalatok összfinanszírozása 2,7 milliárd dollárra emelkedett, annak ellenére, hogy a tranzakciók száma csökkent 12% -kal az előző évhez képest, állapította meg a PwC Canada és a CB Insights 2017. évről szóló Money Tree Canada jelentése.

Az idei év erősen indult, 2018. első negyedéve pedig Kanada első 1milliárd dolláros finanszírozást elérő negyedéve lett.

2018-AS KOCKÁZATITŐKE JELENTÉS: A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA FINANSZÍROZÁSA 29 SZÁZALÉKOT UGROTT AZ USA-BAN

A mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek kiemelkedő negyedévet zártak, mialatt a finanszírozások száma csak néhány üzletkötéssel nőtt. További információkért töltse le a CB Insights és PwC MoneyTree jelentését.

A táblázatban való szerepléshez szükséges volt a legalább az 1 millió dollárt elérő finanszírozás, és feltétele volt, hogy 2014 óta kapjanak tőkefinanszírozást a cégek. Az elemzésekhez szükséges információt a CB Insights finanszírozásról és vállalati egészségről (pénzügyi állapotáról) valamint többek között a cégek lendületéről gyűjtött adataiból nyertük, amint azt a saját tulajdonú Mosaic algoritmus rögzítette.

A Toronto vonzáskörzetében székhellyel rendelkező startupok dominálnak a válogatásban, több mint 40 techcéggel képviseltetve magukat. Vancouver és Montreal a második és a harmadik helyre került, több mint 10 százaléka az induló vállalkozásoknak ebben a két városban rendelkezik székhellyel.

A táblázatban szerepel Kanada jelenlegi egyetlen unikornis vállalata, a Kik Interactiveüzenetküldő platform, amely 2017-ben saját Ethereum alapú kriptovalutát bocsátott ki.

Várakozásaink szerint a táblázatban szereplő csoportok az idővel változnak, új belépők jelennek meg és emelkednek ki, amíg mások bebuknak, kilépnek a piacról vagy eltávolításra kerülnek.

ELIGAZODÁS A KANADAI TECH CÉGEK PERIÓDUSOS RENDSZERÉBEN

A táblázat tetején a magántulajdonban álló befektetői háttérrel rendelkező vállalatok találhatóak a kiválasztott iparágakból, úgy mint jelentős kanadai kockázatitőke és vállalati befektetők.

A táblázat alsó két sorában a fontosabb kanadai exitek/felvásárlások kerültek felsorolásra.

A kanadai tech cégeket a következő kategóriák szerint csoportosítottuk:

Kockázatitőke:Ez a kategória magába foglalja a legaktívabb kanadai kockázatitőke-társaságokat a 2013 óta globálisan vizsgált technológiai cégekkel megkötött szerződések száma szerint. A listában szereplő kockázatitőkebefektetők többek között a BDC Venture Capital és a Real Ventures.

Corporation/CVC: These are the most active Canada-based corporations and their corporate venture capital (CVC) arms making investments in private tech companies around the world since 2013.

Vállalatok/ vállalati kockázatitőke:Ezek a Kanada szerte legaktívabb vállalatok és azok vállalati kockázatitőke befektetési részlegeik, akik a magántulajdonú tech cégekbe fektettek a világon 2013 óta.

Jelentős felvásárlások:A kategória azon kanadai székhelyű tech-vállalatokat tartalmazza, amelyek 2013 óta fúziós és felvásárlási ügylet részesei voltak vagy IPO-t hajtottak végre,  többek között a Shopifyés a Real Matters.

KATEGÓRIÁK

AutoTech:Olyan startupok, mint a Mojio, amely az okos autók számára kínálnak egy nyitott platformot, valamint a LeddarTech, amely a LiDAR érzékelőtechnológiát fejleszti.

Traveltech:Olyan technológiai vállalatok, akik kifejezetten a turizmusra fokuszáló termékeket és szolgáltatásokat kínálnak, mint például a Hopper, ahol olyan mobilalkalmazást fejlesztettek, ami a big data felhasználásával jósolja meg és elemzi a repülőjegyárak alakulását.

Restaurant Tech: Ezen kategóriába tartozó vállalatok technológiai megoldásokat kínálnak az éttermek üzemeltetéséhez, a foglalások, a személyzet, a készletgazdálkodás stb. kezelésére. A torontoi ChefHero egy olyan mobil és webes alkalmazás, amely lehetővé teszi az éttermek számára, hogy egyetlen hálózaton/csatornán keresztül rendeljenek nagykereskedelmi élelmiszert és készleteket.

HR Tech: Az emberi erőforrás technológiai vállalatok közé tartozik a Visier, amely munkaerő analitikát és tervezési megoldásokat kínál a felhőben, valamint a Benevity, amely egy olyan software social enterprise, amely a vállalatok társadalmi felelősségvállalását elősegítő platformot és termékeket kínál.

Közösségi:Ez a kategória magában foglalja az  Kik Interactiveunikornis vállalatot és a  Wattpad alkalmazást, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy olyan közösségi hálózatokat hozzanak létre olvasók és írók számára, ahol megoszthatják gondolataikat, egymással kapcsolatot teremthetnek és szórakozhatnak.

AR/VR: Kiterjesztett/Virtuális valósággal foglalkozó vállalkozások, mint az AdHawk Microsystems, akik szemmozgás követő technológiát fejlesztenek, hogy megoldást kínáljanak az AR/VR gyártók eddig megoldatlan kihívásaira.

Fintech: A legtöbb vállalat a pénzügyi technológiai kategóriából kerül a táblázatba. Ezek közé tartozik a WealthSimple, egy technológia vezérelt befektetéseket menedzselő platform, amely egyszerű, alacsony költségű befektetéseket tesz lehetővé az ügyfelek számára, függetlenül azok vagyonától vagy pénzügyi ismereteitől. Eddig 113 millió dollár finanszírozást sikerült szereznie. Ebben a kategóriában szerepel a  Waveis, amely kis- és mikrovállalkozások számára kínál különböző pénzügyi szolgáltatási szoftvereket. A vállalat 84 millió dollárt finanszírozást kapott.

Artificial Intelligence (AI): Companies in this category are applying artificial intelligence algorithms across various sectors. Automat.ai, for example, is a platform that lets businesses build conversational software powered by AI. Also included is Element AI, a company that helps organizations embrace AI, which raised $102M in a Series A round last year.

Mesterséges Intelligencia (MI): Az ebbe a kategóriába tartozó vállalatok mesterséges intelligencia algoritmusokat alkalmaznak különböző ágazatokban. Az Automat.aipéldául egy olyan platform, amely lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy az AI által működtetett társalgási szoftvert építsenek. Szintén ide tatozik az Element AI, amely segítséget nyújt a szervezetek számára a Mesterséges Intelligencia felhasználására, tavaly az első finanszírozási körben 102 millió dollár befektetést kaptak.

Digitális Egészség:Ezen startupok közé tartozik a Figure 1, amely egészségügyi szakemberek számára fejlesztett egy olyan mobilalkalmazást, melyben konzultációs hálózatot hozhatnak létre a különböző szakterületen dolgozók és kérhetik ki egymás  véleményét a mobilalkalmazáson belül. Továbbá a Deep Genomics, amely egyedülálló, mély tanuláson alapuló technológiát használ, több százmillió korábban ismeretlen genetikai mutáció átvizsgálására és azon mutációk beazonosítására, amelyek betegségekhez vezethetnek.

Kiberbiztonság: Ebbe a kategóriába tartozó startupok közé tartozik a SecureKey Technologies, amely a chip-alapú azonosítási és fizetési technológiák hatásosságát az online és mobilfizetésre kiterjesztő hardvereket és szoftvereket fejleszt, valamint az eSentire, amely a hedge fund alapok elleni támadások és fenyegetések kivédését szolgáló megoldásokra specializálódott.

eKereskedelem:Itt szerepel az Elastic Path, amely e-kereskedelmi szoftvereket fejleszt különböző iparágak számára,  lehetővé téve termékek online értékesítését, továbbá a Flipp, amely kiskereskedők által használt digitális platformot kínál.

Fogyasztási javak és kiskereskedelem: olyan cégek, amelyek innovációs technológiákat alkalmaznak a kiskereskedelemben és az e-kereskedelemben. A Tulip Retail  mobil megoldásokat kínál a kiskereskedelmi alkalmazottak számára, lehetővé téve számukra az ügyfelek preferenciáinak megismerését, az értékesítés folyamat lebonyolítását valamint az ügyfelekkel való kommunikációt. A Tulip több mint 42 millió dollárt finanszírozást kapott.

On-demand: Ez a kategória magában foglalja azokat a vállalatokat, amelyek az ügyfeleiknek on-demand / igény szerinti szolgáltatásokat kínálnak és gyakran a vállalkozásokat kapcsolják össze a végfelhasználókkal. A Ritual Technologiesegy olyan alkalmazást kínál, amelyben az éttermekben előre leadható a megrendelés és annak kiszállítása is megszervezhető a rendelők közösségében.

Dolgok Internete: Ezek olyan cégek, amelyek a dolgok internetéhez fejlesztenek termékeket vagy megoldásokat. Az ecobeeaz okos otthonokhoz automatizálási termékeket fejleszt és állít elő és eddig 131 millió dollár tőkeemelést kapott befektetőktől, valamint a Miovision, amely a közlekedési szakemberek számára szolgáltat adatot és infrastruktúrát, a közlekedési élmény  fejlesztése érdekében.

Robotika: A táblázatban szereplő négy cég közül a Clearpath Roboticscélja intelligens szerviz robotok bevezetésével automatizálni bizonyos munkaköröket. A Kindred Systemsolyan szoftvereket fejleszt, amely a gépek számára célokat tűz ki és ösztönzi őket a tanulásra. A vállalat eddig 44 millió dollár finanszírozást kapott.

Hordható okoseszközök : Ezek a vállalatok hordható fogyasztási elektronikai cikkekhez fejlesztenek hardvereket és szoftvereket. A  Thalmic Labs  egy olyan gesztusvezérelt karszalagot fejlesztett ki, amely az izmokban lévő elektromos ingereket használja fel a vezeték nélküli eszközök vezérlésére.

Marketing Tech: Ezek a vállalatok technológia-vezérelt marketing megoldásokat kínálnak, mint a Vidyard, amely olyan videomegjelenítési platformot kínál ügyfeleinek, amely segítségével az online videótartalmakat könnyedén beilleszthetik weboldalukra, testre szabhatják vagy közösségi médiában terjeszthetik, ezáltal növelve a vállalat eredményeit és megtérülési rátáját.

Mezőgazdasági Tech: A mezőgazdasági technológiai vállalatok, mint például a Farmers Edge  a világméretű mezőgazdasági vállalatoknak kínálnak olyan precíziós eszközöket és hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokat, mely segít a gazdáknak beazonosítani, feltérképezni és kezelni a mezőgazdasági területek változékonyságát.

 

Oktatási Tech:  Ebbe a kategóriába tartozó  startupok közé tartozik a learning management rendszert fejlesztő  Absorb Softwareés az okoseszközökön az osztályteremben történő előadásra valós időben történő visszajelzést lehetővé tevő Top Hat.

Cloud Computing:Ebbe a kategóriába tartozó vállalatok közé tartozik az  Auvik Networks, amely segít a felügyeleti szolgáltatást nyújtó vállalatoknak a felügyelt felhőszolgáltatások hatékonyságának és jövedelmezőségének javításában.

Quantum Computing:Az ebben a kategóriában működő startup vállalkozások a kvantumszámítást alkalmazó alkalmazásokon dolgoznak minden iparágban. A  D-Wave Systemskvantum-számítási rendszereket fejleszt a logisztika, a bioinformatika, a természettudományok, a kvantitatív pénzügy és az elektronikus tervezési automatika területén.

Ingatlan Tech: Ebbe a kategóriába tartozó vállalatok, mint a Breather, tagjai egy on-demand () elérhető privát szobafoglalást biztosítanak

Reg Tech: Szabályozási technológiai vállalatok közül az idei évben a  Assent Compliancekerült be a táblázatba, amely azon dolgozik, hogy az ellátási lánc és termék megfelelőség  folyamatok kezelését és egyszerűsítését teszik lehetővé.

Blockchain: Az egyetlen táblázatban szereplő blockchain technológiával foglalkozó cég a Coinsquare, amely bitcoin, ethereum, arany és további értékcikkek vásárlását, eladását és kereskedelmét lehetővé tevő platformot üzemeltet.