Fontos a bankszektor minél gyorsabb és hatékonyabb digitalizációja

A jól működő bankrendszer a gazdasági siker egyik záloga. Jelenleg nem érvényesül azonos tevékenység és szabályozási elv a bankok és a technológiai cégek között, ami egyenlőtlen versenyt eredményez – mondta Becsei András, a Magyar Bankszövetség elnöke.

A szövetség kidolgozta a 22 pontból álló digitalizációs javaslatcsomagját, hisz a digitalizáció megvalósítása minden bank érdekében áll. A javaslatcsomagban szerepel a készpénzhasználat visszaszorítása, digitális fizetési megoldások fejlesztése és a nyilvántartási folyamatok digitalizációja is.

Kovács Levente főtitkár elmondta, hogy új korszak előtt áll a bankszektor és kiemelte, hogy a felkészülés egyik legfontosabb eleme az ügyfélazonosítás, amit október 31-ig kellett elvégezniük az ügyfeleknek.

A bankok és a fintechek együttműködéséről a Fintech Világa korábbi adásaiban már többször is beszélgettek szakértők:

Fintechek és bankok a vállalati digitalizáció szolgálatában

Fintechek és bankok – Fókuszban az OTP Lab

 

Forrás: MTI

 

Bodnaitz Bora