Elvesztette vezető helyét az Apple az innovációs rangsorban

Tizenhárom évi folyamatos vezetés után a Google leszorította az Apple-t az élről a Boston Consulting Group leginnovatívabb cégeket rangsoroló listáján. A vállalat rögtön a harmadik helyre csúszott vissza, mivel az Amazon is megelőzte.

Az elemzőcég a 10 millió dollárnál nagyobb árbevételű vállalatoknál 2500 innovációs vezetőt keresett meg, hogy rangsorolja a vállalatokat, valamint beszámoljon cégük innovációs költéséről és az innovációs trendekről. Az ő válaszaik alapján állt össze a lista, melynek dobogóján a Google mögött álló Alphabet, az Amazon és az Apple áll – írja a Hvg.hu. Itt a teljes lista.

A vezető triót a Microsoft és a Samsung követi. Az első 10 között kilenc technológiai cég szerepel, de az első 50 között fele-fele arányban találhatóak a technológiai és a hagyományos vállalatok. Utóbbiak közül a leginnovatívabbnak az egy év alatt 25 pozíciót javító és immár a 10. helyre rangsorolt Adidas bizonyult, amely egyben a leginnovatívabb európai cég pozícióját is megszerezte – derül ki az elemzőcég friss tanulmányából.

Digitális fejlesztés mindenek előtt

A digitális technológiák fejlesztése maradt a legfontosabb cél a vezető innovátoroknál. „Egyértelműen kiderült, hogy amely vállalatoknál ez nem így van, azok már most lemaradtak” – mondja Juhász László, a BCG budapesti irodájának ügyvezető igazgatója. A válaszadók szerint a következő 3-5 évben a legnagyobb hatással a fejlesztésekre az új technológiák gyors bevezetése, a mobil technológia, a big data és a digitális design lesz. Új elem a legfontosabbak között a digitális platformok és ökoszisztémák fejlesztése, valamint a mesterséges intelligencia (MI).

Teljes cikk