Blockchain már a borászatban is

A sanghaji székhelyű VeChain nevű startup egy blockchain alapú alkalmazás tesztelését kezdte el a borkereskedelem, a borok származásának ellenőrzésére és a hamisítás elleni küzdelem elősegítése érdekében. A kínai borászati ágazat 2,8 milliárd dollárra becsülhető.

A South China Morning Post szerint kínában rengeteg francia bor fogy, viszont ennek legalább fele hamisított. Ez természetesen nagyban gyengíti a fogyasztók bizalmát a borok minőségében.

A kezdeményezés részeként a VeChain együttműködik a shanghai Waigaoqiao Direct Imported Goods (D.I.G.) kiskereskedelmi hálózattal. A platformon a francia Pierre Ferraud & Fils termékeit tesztelik. Információk szerint a vállalat még 2017-ben írt alá egy megállapodást a francia gyártóval, hogy a Beaujolais Nouveau vörösborát a blockchain platformon keresztül fogják értékesíteni. A szóban forgó bor kiskereskedelmi forgalmazója a D.I.G.

Egy QR kód beolvasásával a fogyasztók azonnal megkapnak minden – a borra vonatkozó – alapvető információt, beleértve a pincészet adatait, a borhoz használt szőlőfajtákat, a 18 jegyű kínai vámáru-nyilatkozat számát, a dátumot, amikor a palackot kivették a tárolóból Sanghaiban, valamint D.I.G. üzleteibe történő szállítás időpontját is.

A blockchain technológia használatának szépsége, hogy a vásárlók általa egy üveg bor egész életciklusára vonatkozó információkat ismerhetnek meg, beleértve a szőlőültetvényeket, a logisztikát és a kiskereskedő partnereket is.

A prémium borok esetében NFC chip használatát is tervezi a hálózat. Ha a chip megsérül, azt követően már nem olvasható vagy írható adat a blockchain platformon keresztül, így az értékesítése nem lehetséges.

Eddig 10 000 üveg bort szállítottak a D.I.G.-be és a szám várhatóan 2019-ben a tízszeresére nő majd. A VeChain közben tárgyalásokat folytat egy olasz borászattal és ugyanezt a lehetőséget kínálják Ausztráliában és Dél-Amerikában is.

Az új blokklánc alapú rendszer megnyugtató az ügyfelek számára, mert így biztosak lehetnek benne, hogy, megbízható termékeket vásároltak a családjuk számára.

Márciusban a kínai JD.com e-kereskedelem óriás is megkezdte a blockchain használatát a húsáru-ellátási lánc nyomon követésére. A JD szándéka mindezzel, hogy fokozza a fogyasztók bizalmát a marhahústermékekkel kapcsolatban.
A Cointelegraph a múlt hónapban arról számolt be, hogy a Walmart egy blockhain alkalmazást használ az élelmiszertermékek nyomon követésére, lehetővé téve ezzel a vásárlók számára a termékinformációk ellenőrzését, valamint ezáltal csökken a hulladék mennyisége és átláthatóbbak a termékekkel kapcsolatos információk.

Forrás: Cointelegraph

Szilágyi Viktória