Beszáll a ringbe a HSBC bank

A HSBC Európa legnagyobb tőkeszerkezettel rendelkező bankja. Ennek ellenére, vezérigazgató-váltással, csökkenő profittal ès létszámleépítéssel terhes időszakon van túl.  Ügyfeleik az általuk nyújtott digitális szolgáltatásokat elavultnak ítélték meg.

A fejlődés érdekében figyelmük a FinTech cégek által nyútott innovációk felé irányul. A HSBC bank innovációjáért felelős Omer Ahsan szerint, règebben a bankok szinte ellenségként tekintettek a FinTech cégekre, de ez a szemlélet mostanra teljesen megváltozott. Rájöttek, hogy egyes FinTech cégek gyorsabb és hatékonyabb megoldást kínálnak problémáik megoldásához. A HSBC igyekszik lèpèst tartani a többi bankkal, pèldául a Netwest által kifejlesztett saját Mattle digitális banki szolgáltatàssal.  A HSBC ennek érdekében, már teszteli a Kinetic elnevezésű business applikációját. Ahsan elmondása szerint, ennek az applikációnak a teljes fejlesztését házon belül kívánják megvalósítani, viszont nyitottak az olyan együttműködésre, ami az ügyfeleik részére, jobb szolgáltatást eredményezhet.

A HSBC bank már együttműködik a NepFin ès a Tradeshift nevezetű nagyobb cégekkel, viszont a terveik közt szerepel a kisebb FinTech cégekkel való együttműködés is. Számos stratégiai befektetésre került sor a FinTech terén, mint pèldául a Bud , nyílt bankolási platform. Ashan szerint, a nagyobb bankok figyelme a jövőben alakuló, új fejlesztéseket kínáló cégekre irányul, hogy azonnal lecsaphassanak az általuk kínált innovációkra. 

Forrás: Sifted

Lauri Sonia