Akadálymentes játszóterek építését támogatja a Szerencsejáték Zrt.

Szívén viseli a fogyatékossággal élők mindennapjait a Szerencsejáték Zrt. Nemcsak országjáró kampányt indított, hogy közelebb hozza az ép embereket hozzájuk, hanem sorsjegyek értékesítéséből három akadálymentes játszótér felépítését is támogatja az országban.

– Az általunk kibocsátott hárommillió Nagykarácsony sorsjegy értékesítéséből sorsjegyenként 25 forinttal támogatjuk három akadálymentes, befogadó játszótér felépítését – mondta Rosner Imre, a Szerencsejáték Zrt. karitatív osztályának vezetője, aki hozzátette: kétmillió sorsjegy már el is fogyott. Az osztályvezető hangsúlyozta, hogy még 2015 decemberében indítottak el egy közös programot a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsával (FESZT).

A Szerencsejáték Zrt. szakmai partnere, a FESZT főtitkára azt mondta: nem akarnak mást, mint együtt élni az épekkel, így külön játékokat sem szeretnének a fogyatékosoknak, csak olyanokat, amelyekkel mindenki játszhat. Földesi Erzsébet azt is elárulta, hogy nagyon szeretnének egy játszótérprogramot.

Forrás