A fiatalok egyáltalán nincsenek összerezzenve a mesterséges intelligenciától

Az Y és a Z generáció az okostelefonok kamerájában tartja a leghasznosabbnak a mesterséges intelligenciát, de nem feltétlenül szeretné, ha az magától generálna tartalmat a közösségi médiába. A Honor hat európai országban elvégzett kutatásából az is kiderül, hogy az önvezető autók iránt a megkérdezettek közül a magyar fiatalok lelkesednek a leginkább. – írja a Digital Hungary

A Honor a Kantar Millward Brown-nal közösen hat európai országban – köztük Magyarországon – vizsgálta a márka számára elsődleges célcsoportot jelentő Y és Z generáció okostelefonokkal kapcsolatos szokásait és a mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatos preferenciáit. A felmérést 2018 második felében 1800 15 és 38 év közötti okostelefon-használó körében végezték el Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban, Szerbiában, Görögországban és Finnországban.

A megkérdezettek 81%-a volt tisztában az AI fogalmával, de mi, magyarok kiemelkedtünk a mezőnyből: tízből kilenc fiatal volt képben. A felmérés öt felhasználási területen tárta fel, hogy az ifjú nemzedékek aggodalommal vagy lelkesedéssel fogadják-e a mesterséges intelligenciát, illetve hogy mennyire tartják hasznosnak azt. (A két kérdésre adott válaszok nagyjából ugyanazt az eredményt adták.)

A legjobb fogadtatást az AI kamerák kapták, vagyis az olyan intelligens fényképezőgépek, melyekkel bárki profi fotókat tud készíteni. Ilyen például a Honor View 10, a Honor 10 és a Honor 8X AI kamerája is.

Teljes cikk