Megérkezett a Világbank legfrisseb Findex Adatbázisa! A számok igencsak kecsegtetőek, hiszen 2014 és 2017 között csaknem 550 millió ember nyitott valamilyen technológiai alapon működtetett pénzügyi fiókot. Ez azt jelenti, hogy a világ felnőtteinek immáron 69%-a – ez körülbelül 3,8 milliárd embert jelent – rendelkezik bankszámlával, míg 2011-ben ez csupán 51%, 2014-ben pedig 62% volt. Ez a rohamos növekedés többek között a fintech szektor által kínált, sokkal könnyebb és gyorsabb ügyintézésnek köszönhető, valamint a digitalizációs folyamatok összességében is hatással vannak az emberek pénzügyi szokásainak változására.

Reményik Áron

Teljes cikk: Fintech Insider