Fotó: Rakonczai László

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége idén kilencedik alkalommal hirdette meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, mely a fiatal vállalkozók legnagyobb presztízsű magyarországi díja. A díj a 18-40 év közötti vállalkozói generáció kiemelkedő képviselőinek munkásságát ismeri el, akik fiatal koruk ellenére is sikeresek a gazdasági életben, valamint jó példaként szolgálhatnak társaik számára.

Suppan Márton neve eddig sem volt ismeretlen a gazdasági élet mozzanatait követők számára. Cégét, a Peak Financial Services-t 2013-ban alapította, melyet az Emerging Payment Association már akkor a 6 legígéretesebb Közép-Kelet európai fintech startup közé választott, azóta hét, önállóan működő és bevételt termelni képes cégből álló cégcsoporttá fejlődött, idén pedig Márton megkapta az eredményeit elismerő, Országos Fiatal Vállalkozói Díjat.

A díjátadót November 17-én rendezték meg az Iparművészeti Múzeumban, ahol Dr. Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnökének beszédében is elhangzott, az az innovatív megközelítés, miszerint a ma vállalkozói már egészen másként szemlélik a lehetőségeiket. Ők mernek nagyot álmodni, az álmaikat valósítják meg, hisznek benne és látják, hogy munkájukkal értéket teremtenek.

“A díj megnyerése, amellett, hogy természetesen büszkeséggel tölt el, egy nagyon jó visszacsatolás, azt jelzi, hogy megfelelő célokat követek, jó irányba vezetem a cégcsoportot. Ez egy mérföldkő, ami megerősítést jelent, és egy jel, hogy itt az ideje szintet lépni és a következő fokozatba kapcsolni. A fentiek mellett elismerés a cégcsoportnak és minden egyes kollégának, meglepően gyors siker a fintech szektornak, sőt egy pozitív visszacsatolás a digitális világ úttörőinek is. Másfél éve tartottam az első ‘Digitális Forradalom’ című előadásomat. Azt gondolom, hogy ennek a díjnak az átvételével lezártnak, és sikeresnek tekinthetjük a Digitális Forradalmat és átléphetünk a Digitális Jövőbe.” (Suppan Márton)

A Márton által megálmodott cégek kivétel nélkül önállóan is megállják a helyüket, cégcsoportként pedig olyan komplex termék és szolgáltatás portfóliót képes felmutatni, amely valóban egyedülálló a régióban.

Suppan Márton mára tehát elismert pénzügyi IT szakemberré vált, a fintech terület egyik kiemelkedő szakértője Európában, 2016-ban szerepelt a Forbes 30/30-as listáján is. Sokak számára akár hihetetlennek is tűnhet, hogy lehet ennyi ambíció és tudás egy ilyen fiatal férfiban. Kiemelkedő intelligenciája, komplex gondolkodásmódja elengedhetetlen mindehhez, valamint a rendíthetetlen bizalom, a hozzáállás, ahhoz, hogy amit csinál, valóban értéket teremt és a jövőt építi.

MEGOSZTÁS
Előző bejegyzésSegíthetsz egyetlen gombnyomással
Következő bejegyzésN26