A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége idén kilencedik alkalommal hirdette meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, mely a fiatal vállalkozók legnagyobb presztízsű magyarországi díja. A díj a 18-40 év közötti vállalkozói generáció kiemelkedő képviselőinek munkásságát ismeri el, akik fiatal koruk ellenére is sikeresek a gazdasági életben, valamint jó példaként szolgálhatnak társaik számára. Suppan Márton neve eddig sem volt ismeretlen a gazdasági élet mozzanatait követők számára. Cégét, a Peak Financial Services-t 2013-ban alapította, melyet az Emerging Payment Association már akkor a 6 legígéretesebb Közép-Kelet európai fintech startup közé választott, azóta hét, önállóan működő és bevételt termelni képes cégből álló cégcsoporttá fejlődött, idén pedig Márton megkapta az eredményeit elismerő, Országos Fiatal Vállalkozói Díjat.

A díjátadót November 17-én rendezték meg az Iparművészeti Múzeumban, ahol Dr. Kovács
Patrik, a FIVOSZ alapító elnökének beszédében is elhangzott, az az innovatív megközelítés,
miszerint a ma vállalkozói már egészen másként szemlélik a lehetőségeiket. Ők mernek nagyot álmodni, az álmaikat valósítják meg, hisznek benne és látják, hogy munkájukkal értéket teremtenek.

A díj megnyerése, amellett, hogy természetesen büszkeséggel tölt el, egy nagyon jó
visszacsatolás, azt jelzi, hogy megfelelő célokat követek, jó irányba vezetem a cégcsoportot. Ez egy mérföldkő, ami megerősítést jelent, és egy jel, hogy itt az ideje szintet lépni és a következő
fokozatba kapcsolni. A fentiek mellett elismerés a cégcsoportnak és minden egyes kollégának, meglepően gyors siker a fintech szektornak, sőt egy pozitív visszacsatolás a digitális világ úttörőinek is. Másfél éve tartottam az első ‘Digitális Forradalom’ című előadásomat. Azt gondolom, hogy ennek a díjnak az átvételével lezártnak, és sikeresnek tekinthetjük a Digitális Forradalmat és átléphetünk a Digitális Jövőbe.” (Suppan Márton)

A Márton által megálmodott cégek kivétel nélkül önállóan is megállják a helyüket,
cégcsoportként pedig olyan komplex termék és szolgáltatás portfóliót képes felmutatni, amely valóban egyedülálló a régióban.
Suppan Márton mára tehát elismert pénzügyi IT szakemberré vált, a fintech terület egyik
kiemelkedő szakértője Európában, 2016-ban szerepelt a Forbes 30/30-as listáján is.
Sokak számára akár hihetetlennek is tűnhet, hogy lehet ennyi ambíció és tudás egy ilyen fiatal férfiban. Kiemelkedő intelligenciája, komplex gondolkodásmódja elengedhetetlen mindehhez, valamint a rendíthetetlen bizalom, a hozzáállás, ahhoz, hogy amit csinál, valóban értéket teremt és a jövőt építi.
Cégei alapításuk ideje szerint:
Peak Financial Services (2013)
EclectiqMinds Hungary Zrt. (2015)
Nextree Zrt. (2016)
Simplon Zrt. (2016)
Simplon Marketplace Kft. (2017)
Egy Digitális Jövőért Nonprofit Kft. (2017)
Cikk: http://fintech.hu/2017/11/21/27-evesen- ove-az- orszagos-fiatal- vallalkozoi-dij/